Alternatív energia

Közlekedés

Két Hajdu csapat az Elektromobil versenyen

PDFNyomtatásE-mail

Közlekedés

 alt189, elsősorban mérnökhallgatókból álló csapat mérte össze környezetkímélő, elektromos hajtású autóik teljesítményét a Föld Napja alkalmából rendezett III. Miskolci  Elektromobil Versenyen.  Mint azt a Hajdu-cégcsoport cégeinek vezérigazgatója, Dedéné Novotni Anna elmondta: a versenyben indulókat azért is támogatták, mert a  cégcsoport elkötelezett a fenntartható fejlődés iránt, s napi tevékenysége során érvényre is juttatja ennek elveit. E verseny – amellett, hogy felhívja a figyelmet a környezetet kevésbé terhelő technológiák szükségességére – a jövő műszaki nemzedékének igen jó szemléletformáló lehetőséget biztosít. A két csapat, a HAJDU Autotechnika Ipari Zrt. a Miskolci Egyetem diákjaiból verbuválódott GépFront és a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Hallgatói Önkormányzata által indított HAJDU Racing Team mérnökeinek támogatását azért is tartotta fontosnak a cégcsoport, mert ezzel a színvonalas és érdekes versennyel kifejezte a számára elengedhetetlen innováció, valamint a műszaki szakember utánpótlás szükségességét is. Az a célunk, mondta a vezérigazgató, hogy a fiatal mérnökjelölteket érzelmileg és anyagilag is a cégcsoportunkhoz vonzzuk.

 

 

Az Európai Bizottság új stratégiája 2050-ig

PDFNyomtatásE-mail

Közlekedés

altKözlekedés 2050 elnevezésű új, átfogó stratégiát fogadott el az Európai Bizottság. Ennek alapján a kitűzött dátumig 60%-val kell csökkenteni a közlekedés által kibocsátott károsanyag mennyiségét. Ez azt jelentené, hogy teljesen eltűnnének a hagyományos üzemanyaggal működő járművek, főleg az európai városokból. Ezt több lépésben valósítanák meg. Az egyik javaslat szerint 2030-ra, a felére csökkentenék a régi járműveket, majd 2050-re teljesen kivonnák a városi forgalomból őket. Egy másik elképzelés szerint 2030-ra a 300 km-nél hosszabb távolságú árufuvarozás 30%-át, 2050-re a felét más közlekedési módon kellene lebonyolítani. A hosszútávú közlekedés terén a légi-és viziközlekedés maradna a domináns, de a léginél is 40%-os arányt kell elérniük az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó üzemanyagnak, és 2050-re a vízinél szintén ilyen mértékkel kell csökkenteni a bunkerolajból származó uniós károsanyag-kibocsátást. Emellett az újonnan kifejlesztett motorok, üzemanyagok és közlekedésirányítási rendszerek is fokozzák a hatékonyságot és mérsékelik a szén-dioxid-kibocsátást. Ennek következményeként drasztikusan csökkenne Európa kőolajimporttól való függősége, ami a környezetvédelmi szempont mellett ugyan olyan hangsúlyos.

 

A Zöld Taxi beelőz

PDFNyomtatásE-mail

Közlekedés

altMegalakult a Green Taxi 120 saját autóval, ami EURO V. környezetvédelmi besorolású, saját sofőrökkel, saját diszpécserszolgálattal. A tulajdonosok hosszútávon gondolkodnak, összedolgoznak a Levegő Munkacsoporttal, aminek az igazgatója Horváth Zsolt azért lobbizik, hogy legyen egy rendelet 2012-től, ami szerint csak olyan taxit engedélyeznének Budapesten, aminek a besorolása aktuálisan a legmodernebb. Ez jelenleg az EURO V-ös. Addig is, amíg ez a rendelet megszületik, korlátozásokat vezettetnének be, mely szerint a Nagykörúton belül csak ilyen taxikkal lehessen közlekedni. Reméli, hogy követendő példa lesz ez a többi taxitársaságnál is, hiszen a légszennyezésért 4-5%-ban a taxik a felelősek. Simon Géza, a Green City Future Zrt. elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy lakossági ügyfelekre is számítanak, de fő kuncsaftkörük azokból a cégekből kerülnek ki, akik hangsúlyt fektetnek a környezettudatosságra. Középtávon az elektromos autók használatát tervezik, de ennek komoly akadálya, hogy jelenleg csak egy elektromos töltőállomás van Budapesten, de már tárgyalnak a hálózat kiépítéséről. Addig is bővítik a flottát 500 autóra.

 
 

Budapesten üzembehelyezték az első elektromos töltőállomást

PDFNyomtatásE-mail

Közlekedés

 altSzékesfehérvár után már Budapesten is lehet tankolni az elektromos energiával működő autókba. A fehérvári szeptember 15-én lett átadva. Európában 37 országban van e-tankolási lehetőség, ezen belül Ausztriában közel 2000 pontot építettek már ki. Egy oszlopnál 4 autó tankolhat egyszerre, ez 6-8 óráig tart.  Az oszlop alkalmas a gyorstöltésre is, ami 2-2,5 órát vesz igénybe. Hasonlóan működik, mint a parkoló automata, készpénzes, bankkártyás, és mobiltelefonos fizetési lehetőséggel. A tervek szerint minden városban 10 töltőállomás lenne. A TZ ELMA, aki a az oszlopokat felállította, elektromos autó széria gyártását is tervezi, ezzel 300 új magyar munkahelyet teremtve. 2011-től jelentős árcsökkenés várható az e-autók területén, becslések szerint már csak 20% -val fogja meghaladni a hagyományos üzemanyaggal működő autók árát.

 

Bioaszfalt és széndioxidot elnyelő betont

PDFNyomtatásE-mail

Közlekedés

autópálya

Betonból óriási mennyiséget használ az építőipar, ezért a kutatók régóta próbálnak valamilyen környezetbarát megoldást kiötölni ezzel kapcsolatban. Most végre megtalálták a megoldást, ami nagy segítséget jelent az emberiségnek. Évente közel 5 milliárd köbméter betont gyártunk utak, épületek, víztározók építésekor. Ennek felét Kína használja fel. Ez a szám egyre emelkedik, hiszen Kína és India még csak elkezdte az infrastruktúra kialakítását, tehát el tudjuk képzelni, hogy mit hoz a jövő a gyártási  mennyiséget illetően. Egy tonna beton egy tonna széndioxid kibocsátást eredményez. 

Az újdonságot az jelenti, hogy a kutatók által kifejlesztett beton elnyeli a levegőben lévő széndioxidot. A bioaszfaltban a kőolajat cukorral, rizzsel, búzával és egyéb gabonákkal helyettesítik. A színezhető tulajdonsága növekszik, amivel szabályozni tudják a hőmérséklet-és napfényelnyelő képességét. Ez kifejezetten városokban hasznos, mivel a betonrengetegben a hőmérséklet nyáron átlagban 5 fokkal haladja meg a városokon kívüli hőmérsékletet.

 

 
 

Küszöbön az intelligens tankolás

PDFNyomtatásE-mail

Közlekedés

 A Schneider Elactronic elektromos illetve hibrid járművekhez kifejlesztett egy intelligens tankolási készüléket. Attól intelligens, hogy a feltöltött energia mennyiségét az autó igényeihez, és a hálózat terhelhetőségéjez igazítja, valamint tájékoztatja a felhasználót a töltés állapotáról és a végén még szöveges üzenetet is küld neki. A fejlesztést az EDF és a Toyota  közreműködésével tesztelik, 135 darab készülékkel. Parkolóikba és strasbourgi otthonokba telepítenek töltőket, ami rögzít minden használattal kapcsolatos információt, így megismerik a fogyasztói igényeket és ahhoz tudják igazítani a további fejlesztéseket. A töltők képesek lesznek felismerni, ha megújuló energiaforrás is elérhető a hálózatban, ilyenkor azt választják a töltéshez. A gyártó cég sürgeti az európai szabvány létrehozását az elektromos járművek csatlakozóira vonatkozóan, hogy az kompatibilis legyen az egész kontinensen.

alt

 

Terpeszbusz a metró helyett Kínában

PDFNyomtatásE-mail

Közlekedés

Az ötlet logikus és egyszerű. A négy méter magas busz két szintes. Az alsó szint a lábakból áll, amik között közlekednek az autók. A fölső szint az utazó szint, ahol az 1400 főt tudják szállítani. A jármű elektromos-, vagy napenergiával működik, ezért környezetbarát. Nem járul hozzá a dugóhoz, sőt 25%-al csökkenti azt, illetve "elszáll" felette. Maximális sebessége 60km/h. A pályát vagy az úttestbe süllyesztik, ami a drágább verzió, viszont hosszútávon 30%-os energiamegtakarítással jár, vagy felfestenek két fehér csíkot, amit a szerkezet robotpilótával követ.  A busz ára 15 milliárd forint. Viszonyítási alapként a 4-es metro 520 miliárdba kerül. Persze  lehet, hogy nálunk a terpeszbusz is annyiba kerülne:) 

 
 

Chevrolet Volt: 8 év garancia az akkumulátorra

PDFNyomtatásE-mail

Közlekedés

A General Motors, a Chevrolet gyártója egészen biztos benne, hogy jó, megbízható akkumulátort készített a Volt nevű modelljéhez, ezért 8 év garanciát biztosít az alkatrészre. A GM is az indiai gyártó példáját követi azaz a Tatáét, amely azzal dicsekedhet, hogy 8 év garanciát ad autóira. A konnektoros hibrid Volt lítium-ion akkumlátorára 160 ezer km jótállás jár, és a garancia az összes elemére vonatkozik. Eladás esetén bármilyen papírmunka nélkül az új tulajdonos megilleti a garancia. Sajtóközleményéhez egy ábrát is csatolt a GM, amelyen jól látható, hogy jövőre piacra kerülő Volthoz tartozó garancia mellett eltörpül a Tesla Roadstrer akkumulátorához tartozó 3 éves jótállás.

alt

 Teljesítménye: 150 LE, 370 Nm csúcsnyomatékú villanymotor, 1,4-es benzinmotor generátorként funkcionál, hogy növelje a hatótávolságot ami akár 600 km is lehet.

 

 

 

Csökken az üzemanyag ára

PDFNyomtatásE-mail

Közlekedés

Bruttó két forinttal csökkenti a 95-ös benzin és három forinttal a gázolaj literenkénti kereskedelmi árát szerdán a Mol. A csökkentéssel a benzin átlagára 340 forintra csökken, a gázolajé pedig 323 forintra mérséklődik. A Mol múlt héten nem változtatott az árain. Négy hete történelmi csúcsot értek el az üzemanyagárak az idén. 

alt

 A benzin 345 forint, a gázolaj pedig 331 forintra nőtt. Az autósok az utóbbi időbe 10-30 forintos árkülönbséget és tapasztalhatnak a kutaknál.

 
 

Repülő motor 2011-ben?

PDFNyomtatásE-mail

Közlekedés

Az eddigi legelegánsabb megoldásokat alkalmazza egy kaliforniai cég a repülőgép-közúti jármű hibrid kivitelezésére. A tervek alapján már 2011-ben kapható lenne a jármű, amelynek vezetéséhez nemcsak jogosítvány lenne elegendő, hanem pilótaigazolvány is.

Tulajdonképpen nem is autó a Samson Motorworks által fejlesztett fura szerkezet, három kereke miatt csak motornak számít. Az amerikai szabályok alapján nem kell így rászerelni példáúl lökhárítókat,ami a súlynövekedést idézné elő meg a levegőbe való nehézkes emelkedést. A cél ezért a repülni képes és a szárazöldön tökéletesen működő jármű piacradobása már jövőre. A prototípus már készül és nem véletlenül kapta a "rugós kés" nevet(Switchblade Multi Mode Vehicle). Ahogy a penge jön elő egy bicskából úgy nyílnak ki a hasa alól a szárnyak. Ha a repülés vége a szárnyak visszazáródnak egy tokba, amely megvédi a sérülésektől, kavicsok felverődésétől.

alt


A járműhöz földi üzemmódban egy jogosítvány is elég, de ha repülni szeretne vele, akkor pilótaigazolvány is szükséges

 

A jármű körülbelül 5m hosszú, szárnyfesztávolsága körülbelül 7m. Sebessége a földön 150 km/h, repülés közben 215 km/h. Hatótávolsága talajon 1400, a levegőben 540 kilométer körüli. Sima ólommentes benzint kell majd bele tankolni, tervezett fogyasztása a talajon közel 4l /100km, a levegőben pedig körülbelül ennél háromszor több. A repülési magasság maximum 3000m körüli lehet.

 

 

Toyota: elektromos prototípusok és a legújabb Supra

PDFNyomtatásE-mail

Közlekedés

A Toyota tulajdonosa Tojoda Akio jóváhagyta az új Supra fejlesztésének ötletét. A Tesla, a japán gyár partnere elektromos prototípusokat készített a RAV4-ből és a Lexus RX-ből. Akio, a Toyota főnöke szívesen látná, ha újra visszatérne a gyár kínálatába a Supra, ezért is hagyta jóvá a fejlesztési programot. Mások részéről van esély ellenállásra, így nem biztos, hogy a közeljövőbe elkészülhet a modell - tette hozzá Akio.

Tojoda örülne, ha már a közeljövőbe elkezdődhetne a sportkocsi tesztelése, de hiába ő az elnök, nemcsak ő hozza meg a döntéseket ezekben a kérdésekben. Egy szakértő szerint 2013-2014-re elkészülhet az új Supra, ha a tervek a megfelelő lépésben végrehajthatóak lesznek. A Supra várhatóan párhuzamosan fog készülni az új Subaruval ami FT-86 néven fog közismerté vállni. Az új Supra lehetséges formavilágában a 2007-es FT-HS játszhatja majd a főszerepet. 

 
 

A legújabb Hyundai kiszivárgott fotója

PDFNyomtatásE-mail

Közlekedés

A Hyundai legújabb modelljéről megjelent egy brazil lapban kiszivárogtatott fotó, amely valószínűleg a dél amerikai piacon lesz elérhető.

alt

A frankfurti autószalon mutatta be a Hyundai tavalyi ix-Metro ferdehátú tanulmányát, amelynek változata Dél-Amerikában kerülhet a piacra. Az új modell bemutatása 2012-re várható. Az Accentnél kisebb modellt HB néven emlegetik, kategória ellenfelei lehetnek pl.: a Volkswagen Golf vagy a Honda Fit. Kisebb 1 literes és egy nagyobb 1,6 literes bioetanolos motorral kerül a piacra. Az 1 literes motorral ellátott modellt olcsóbb, gazdaságosabb szempontok miatt egyes elemeit nem festik le, mint pl.: a visszapillantókat vagy a kilincseket ezeket a részeket műanyag karosszéria elemekkel helyettesítik.

alt

Forrás: autoesporte.com.br

 

Koppenhága biciklibarát úthálózata

PDFNyomtatásE-mail

Közlekedés

Mikael Colville-Andersen a dán biciklis nagykövet mutatja be az elképesztő koppenhágai bringás infrastruktúrát. Érdemes megnézni...

 
 

Nő a vitorlás teherhajók népszerűsége

PDFNyomtatásE-mail

Közlekedés

A sportból merítették az ötletet a rendszer megalkotói. A kite-szörf vitorlájához hasonlító, paplanernyő jellegű felület hivatott a légmozgásban rejlő energia közvetlen hasznosítására. A hajó orrához rögzített, vontató sárkányvitorlára épülő hajtóműrendszer váltotta fel a régmúlt idők árbocra szerelt vitorláit.

Nemcsak az új modellekre felszerelhető, hanem a régebbi hajók esetében is jól használható. Kiegészítő erőforrásként alkalmazzák, a dízelüzemű motor kisegítésére.alt

MV Beluga SkySails teherszállító hajó

Jellemző adatai:

vitorlafelület: kb. 160 négyzetméternyi sárkányvitorla

magasság: kb. 300 méter a vízszint felett

teljesítmény (elméleti): kb. 6800 lóerő

megtakarítás: kb. 35%, vagyis közel napi 1000 euróval tudják csökkenteni a folyékony üzemanyag felhasználását

A megoldás egyelőre a kisebb teherhordó képességű hajók esetén alkalmazható hatékonyan. A soron következő fejlesztések már a nagyobb méretek irányába mutatnak.
 

 

 

 

Óvatosan a gázpedállal és ellenőrizze a guminyomást! Pénzt és szén-dioxidot takaríthat meg

PDFNyomtatásE-mail

Közlekedés

Ha a nyomás fél bárral kisebb az előírtnál a gépkocsi gumiabroncsában , akkor az ellenállás leküzdése miatt az autó üzemanyag-fogyasztása 2,5%-kal nőhet. Ez néhány száz forintot jelenthet ezer kilométeren autótól és benzinártól függően , és így több szén-dioxid jut a légkörbe. Ezért is ellenőrizze rendszeresen a megfelelő guminyomást!

Az üzemanyag fogyasztást "öko-vezetéssel" is mérsékelheti: lehetőség szerint finomam induljon, és amint a fordulatszám engedi, kapcsoljon nagyobb sebességi fokozatba. Üzemanyag-takarékos vezetéssel több tízezer forint spórolható meg évente.

2009-ben került forgalomba a világ első öko-gázpedálja, mellyel a tesztek alapján 5-10%-os üzemanyag-megtakarítás érhető el, az útviszonyoktól függően. Ha a vezető az adott helyzethez képest túl nagy gázt ad, akkor a rendszer visszanyomja a pedált. Bekapcsolása opcionális, de jelzi, hogy az autógyártók is egyre környezettudatosabban terveznek, illetve hogy jó vezetési technikával akár az üzemanyag tizede is megtakarítható.

 

alt

Ez a műszer az átlagfogyasztáson kívűl az átlagsebességet, a szén-dioxid-kibocsátást és az átlagos fordulatszámot is méri.

 
 

A legmegbízhatóbb autómárka

PDFNyomtatásE-mail

Közlekedés

Ebben az évben is elkészítette megbízhatósági felmérését a J.D. Power, mely szerint a legkevesebb baj a Porschékkel van.

2010-ben a Porsche került a J.D. Power piackutató megbízhatóság-rangsorának aranyérmes helyére, a német márka a tavalyi ezüstérmet váltotta aranyra. Mindössze 83 meghibásodás jut száz darab Porschére, ez jóval, pontosan 26 problémával van a 109-es iparági átlag alatt.

Három luxusmárka, az Acura, a Mercedes és a Lexus végzett a Porsche mögött, míg az ötödik helyre -tömegmárka létére- a Ford került.

Jellemzően jól szokott szerepelni a felmérésben a Toyota, tavaly hetedik volt, az idei visszahívási botrányok hatására azonban egészen a 21. helyig zuhant vissza a 33 autómárkát felvonultató listán. Még a fiatalos Scion is megelőzte az anyavállalatot, a kisautókra fókuszáló márka a 20. helyen végzett.

Nagy visszaeső a Cadillac is, amely tavalyi harmadik helyét 13.-ra cserélte, míg a Chevrolet a kilencedikről a 14.-re esett vissza. Száz autóra jutó, 137-tól-165 darabig terjedő meghibásodás számmal a Jeep, a Saab, a Smart, a Land Rover és a Mini került a lista aljára.

 

 

Jön a hibrid Fiat 500

PDFNyomtatásE-mail

Közlekedés

Forrás:[origo]

 

Nem telt el sok idő azóta, mikor a Fiat 500-at a 2008-as "Év autójá"-nak választották; a gyár máris egy következő modellváltozaton dolgozik, melynek alapját egy kéthengeres, 900 köbcentis erőforrás képezi majd.

A benzin-elektromos hibridhajtásnak, valamint a Volkswagen DSG váltójához hasonlatos, duplakuplungos sebességváltónak köszönhetően, a széndioxid-kibocsátás (a mérnökök szerint) kilométerenként 90 gramm alatt várható. Jelentősen csökken majd az autó fogyasztása is, hiszen az új, kéthengeres erőforrás 20 százalékkal könnyebb a négyhengeres változatnál, így kevesebb energiát igényel az alkatrészek mozgatása. Az új modell ezen tulajdonságával, egyébként annak az EU irányelvnek is megfelelne, amely előírja, hogy 2012-től már csak olyan autók helyezhetők forgalomba, melyek kilométerenként 120 grammnál kevesebb széndioxidot bocsátanak ki.

Ami a motorválasztékot illeti, a leendő tulajok egy 105 lóerős turbó, illetve egy 65 lóerős, turbó nélküli egység között választhatnának, a gyár ennél több műszaki adatot egyelőre nem közölt. A Fiat három éven belül kezdené meg a hibrid hajtáslánc gyártását, és nem csupán az 500-as kapná meg, hanem illesztenék a kisautó-palettához, vagyis a Pandához és a Grande Puntóhoz is.

Idea

 
 

Jön az első szériában gyártott elektromos kisautó!

PDFNyomtatásE-mail

Közlekedés

 A Toshiba és a Volkswagen együttműködése

 

Az elektromos járművek meghajtására, az akkumulátor(ok)ban tárolt energia szolgál. A belső égésű -hagyományos- motor tiszta és biztonságos alternatívája az elektromos motor. Az elektromos járművek előnye a dinamikusabb gyorsulás és az, hogy nem termelnek kipufogógázt, tehát nincs károsanyag kibocsátásuk. A hátrányuk viszont a rövidebb hatótávolság, illetve az akkumulátorok hosszú töltési ideje.

 

A Volkswagen, mint európai gépkocsi gyártó, és a japán Toshiba Corporation bejelentették együttműködési szándékukat elektromos meghajtó egységek tervezésére. A járművek a VW új kisautó családját fogják alkotni. A Volkswagen elnöke, Dr. Martin Winterkorn kijelentette, hogy szeretnének elsőként létrehozni tömegesen, szériában gyártott, károsanyag-kibocsátás nélküli elektromos járműveket. Elmondása szerint: "Továbbra is jelentős mennyiségű kutatási és fejlesztési munkát kell még elvégeznünk, de reményeink szerint, 2012-ig legalább egy modell piacképes lesz." 

 

Az új Volkswagen tartalmazni fogja a Toshiba lítium-ion akkumulátor rendszerét. A SCIB /Super Charge Ion Battery/ technológia ellenáll a rövidzárlatnak és képes néhány perc alatt kapacitásának 90%-át leadni. A Toshiba szeretné alkalmazni az új akkumulátor technológiáját az elektromos kerékpárok, és az ipari járművek meghajtására is.

 

1000 km-es utazás egyetlen feltöltéssel!

PDFNyomtatásE-mail

Közlekedés

1000 km-es utazás egyetlen feltöltéssel!

Egy japán, elektromos kisautó, mely Mira EV néven lett Guinness-győztes, egyetlen feltöltéssel 1003,84 kilométert futott. Ezzel az új eredménnyel saját csúcsát döntötte meg, a Sanyo lítium-ion akkumulátoraival felszerelt Mira EV. Tavaly, november 17-én Tokióból Oszakába autóztak vele 555,6 kilométeres távon. Ez akkor is világrekord volt, a tesztpilóta újabb útját a Guinness hamarosan hitelesíti. A kísérletre Japánban, Shimotsumában került sor, 2010. május 22-23-án, a világ leghosszabb autóversenyén. A Japán Elektromos-Jármű Klub  szervezésében 17 autóversenyző vállalta a maratoni távot, akiket előzőleg Ibrakiban készítettek fel a mérkőzésre.

Tegyük hozzá, az 1003,84 kilométeren 40 km/h átlagsebességgel közlekedett a Mira EV. Így 27,5 óra alatt tette meg a távot. Ez ugyan nem autópályára való sebesség, viszont a városban már jelenleg is egyre népszerűbbek az úgynevezett zéró káros anyag kibocsátású elektromos járművek. A korszerű energiacellákat nem csak az autózásban lehet kamatoztatni. Vannak más alkalmazási területek is, mint például a mozgássérültek speciális kerekes székeinek meghajtása.  

A Sanyo elkötelezett híve, a  korszerű lítium-ion akkumulátorok fejlesztésének, mellyel szeretné elősegíteni az "alacsony szén-dioxid kibocsátású társadalom" megszületését.

 

G.T.

 
 

Elektromos Mini a nürburgringi 24 órás viadalon

PDFNyomtatásE-mail

Közlekedés

Egy hónapja már kipróbálták, milyen pályán a Mini villanyautó, most pedig előfutó lesz a Nordschleifén.

Forrás:BMW

A Mini elektromos modellt Leopold, Bajorország hercege fogja irányítani. Itthon talán kevesen tudják, de az 1943-as születésű egykori autóversenyző korábban olyan legendás versenyutókat vezetett, mint a BMW M1, vagy a Porsche 956C. Véleménye szerint a Mini E Race tovább viszi a legendák szellemiségét, miközben a versenyautók következő generációját képviseli.

A Mini E Race a sima elektromos változaton alapul, a maximális teljesítmény és biztonság érdekében extrakönnyű anyagból készült bukókerettel rendelkezik. A versenyváltozat a versenykörülményekhez készített felfüggesztéseket, fékeket és gumiabroncsokat kap, de motorja ugyanaz a 204 lóerős egység, amit szériában is beépítenek, és ugyanúgy 5088 cellás lítium-ion akkumulátor táplálja. Az autó a huszonnégy órás verseny Mini Challenge betétfutama után vág neki a Zöld pokolnak.

 

Elektromos és hibrid Seat Leon 2012-től

PDFNyomtatásE-mail

Közlekedés

Fontos szerep jut a Leonnak a Seat következő ötéves tervében, az új generációból készül a spanyol márka első elektromos és hibrid modellje.

A Seat szempontja számából döntő lesz a következő öt év, amennyiben az eladások nem indulnak el felfelé, akár fel is számolhatja a márkát a Volkswagen-konszern. Sok múlik a Leonon a fél évtizedes ciklusban, ebből a modellből készül a spanyolok első elektromos és hibrid modellje.

2012-től tervezik az alternatív modellek megjelenését, Twin Drive néven konnektoros hibridet már tesztelnek a Leonból, először ez érkezik. Egy évre rá mutathatják be a teljesen elektromos modellt, amelybe ugyanaz a hajtáslánc kerülhet.

Maga az új Leon sokat örökölhet a Genfben bemutatott formai megoldásaiból, három- és ötajtós, valamint kombi is készül belőle. Lesz a Seatnak a Volkswagen Up! alapjaira épülő városi minije is, az autót még fejlesztik, de 2012-ben ez is megjelenik.

alt

 
 

1. oldal / 3

A friss hírek szállítója a Hir.ma hírportál.