Az eddigi legelegánsabb megoldásokat alkalmazza egy kaliforniai cég a repülőgép-közúti jármű hibrid kivitelezésére. A tervek alapján már 2011-ben kapható lenne a jármű, amelynek vezetéséhez nemcsak jogosítvány lenne elegendő, hanem pilótaigazolvány is.
Tulajdonképpen nem is autó a Samson Motorworks által fejlesztett fura szerkezet, három kereke miatt csak motornak számít. Az amerikai szabályok alapján nem kell így rászerelni példáúl lökhárítókat,ami a súlynövekedést idézné elő meg a levegőbe való nehézkes emelkedést. A cél ezért a repülni képes és a szárazöldön tökéletesen működő jármű piacradobása már jövőre. A prototípus már készül és nem véletlenül kapta a "rugós kés" nevet(Switchblade Multi Mode Vehicle). Ahogy a penge jön elő egy bicskából úgy nyílnak ki a hasa alól a szárnyak. Ha a repülés vége a szárnyak visszazáródnak egy tokba, amely megvédi a sérülésektől, kavicsok felverődésétől.
A járműhöz földi üzemmódban egy jogosítvány is elég, de ha repülni szeretne vele, akkor pilótaigazolvány is szükséges
A jármű körülbelül 5m hosszú, szárnyfesztávolsága körülbelül 7m. Sebessége a földön 150 km/h, repülés közben 215 km/h. Hatótávolsága talajon 1400, a levegőben 540 kilométer körüli. Sima ólommentes benzint kell majd bele tankolni, tervezett fogyasztása a talajon közel 4l /100km, a levegőben pedig körülbelül ennél háromszor több. A repülési magasság maximum 3000m körüli lehet.
A friss hírek szállítója a Hir.ma hírportál.