Svédország nemrég bejelentette, hogy tervei szerint 2000 új szélturbinát telepítenek. A következő 10 évben szeretnék elérni, hogy az ország 50%-ban a megújuló energiaforrásokból működjön. A cél az, hogy napenergia erőművek, bio-üzemanyag gyárak és szélerőművek csökkentsék az ország szén-dioxid kibocsátását. Maud Olofsson svéd energiaügyi miniszter szerint Svédországnak rendkívül jó kilátásai vannak a megújuló energiaforrások terén, a fő gond inkább az lesz, hogy a többletenergiát hol tárolják. Ezzel kapcsolatban tárgyalásokat folytatnak Norvégiával. Víz- és nukleáris energia terén is bővíteni szeretnének. 2020-ra Svédország nem lesz olyan mértékben rászorulva a fosszilis energiaforrásokra, mint a legtöbb európai ország.
A Google a megújuló energiákba is fektet,. most a keleti part szélerőműveit a városokkal összekötő gerinchálózat építésébe invesztál. A kezdőtőke 37,5%-ával száll be, de a pontos összeget nem hozták nyilvánosságra. A The New York Times szerint a teljes beruházás 5 milliárd dollárt tesz ki. A 350 mérföld hosszú hálózat 1.9 millió háztartást látna el elektromos energiával. A szélkerekek 10-15 kilométerre a parttól helyezkednének el a tengerben, itt még elég sekély a víz, és a kilátást sem zavarja. A környezetvédők még néhány partszakaszon problémát jelenthetnek, illetve az engedélyek kiadásának vannak akadályai, de ezt a Google kalkulálható rizikónak tartja, és ennek ellenére úgy gondolja, hogy megéri a kockázatot. mert így részese lehet egy gazdaságilag gyümölcsöző üzletágnak, a zöldenergia ipar fejlődésének. Ezzel sok munkahelyet teremtenek, elősegítik a tiszta energiaforrások elterjedését és növelhetik a közép-atlanti régió energiarendszerének megbízhatóságát. Az építés 2013-ban fejeződik be, de csak 2016-ban kezdik meg a termelést. A végleges rendszer 2021-ben készül el. A Google-nek már van hasonló jellegű beruházása két kisebb észak-dakotai szélerőműparkban. Mivel a cég óriási energiaszámlákat produkál, érdeke, hogy az áramfogyasztását és a szén-dioxid-fogyasztását a minimálisra csökkentse. A vállalat több szerverközpontját a 150 MW-os teljesítményű iowai Story County II. szélerőmű parkban termelt árammal látják el, és 3 éve van egy saját napenergiás erőművük is.
Egy brit kutatás kimutatta, hogy a fehérre és a világosszürkére festett szélkereke odavonzzák a bogarakat, aminek az a következménye, hogy madarak repülnek utánuk az élelemszerzés reményében. A szélturbinák alatt sok állattetem jelzi a szerencsétlenül járt madarak próbálkozásait. Egy kísérlet keretében tesztelték a fehér, szürke, sárga, vörös, lila, kék színeket, és azt találták, hogy a lila vonzotta legkevésbé a bogarakat. Ezért arra a meggyőződésre jutottak, hogy lilára kellene festeni a lapátokat az állatok védelme érdekében. Mindazonáltal a kutatók gyanítják, hogy más is van ami vonzza a madarakat, például az erőművek által generált hő. Az állatvédők kicsit megnyugodhatnak, mert ha megoldódni nem is fog ettől a helyzet, némiképp javul. Bár valószínűleg összetűzés lesz a lakossággal, hiszen pont azért fehérek illetve világosszürkék a lapátok színei, mert ez kevésbé zavaró a kilátásban...
Magyarországon nagy hagyománya van a szélenergia hasznosításának (pl. a szélmalom). Közvetve ez is a Napból származik, mivel a napsugarak felmelegítik a légkört és légnyomás különbség jön létre. A Coriolis-erő hatására, ami a Föld forgásából ered, a levegő mozgásba jön és így keletkezik a szél. Magyarországon általában 2-6m/s szélsebesség a jellemző. Ez nem túl kedvező. Háztartásokban a szélerőgépek az elterjedtebbek, ezek sziget üzemben működnek.
Magyarországon 6 méter magasságig a szélerőgépekhez nem kell engedély. 6 méter fölött önkormányzati építési engedély szükséges.
Előnyei:
- telepítése gyors, egyszerű
- kimeríthetetlen energiaforrás
- nem hat rá a fosszilis energiahordozók áremelkedése
- környezetbarát
- karbantartása elhanyagolható
Skóciában épül Európa legnagyobb szárazföldi szélfarmja, amit a spanyol Iberdrola cég épített. Teljesítménye 452 MW, amit 176 turbina állít elő, 55 négyzetkilométeren. Ez a Paksi Atomerőmű negyedét teszi ki. 180 ezer otthon energiaigényét látja el. Skócia összenergia felhasználásának 2%-át jelenti. A beruházás 300 millió fontba kerül. Mindeközben Romániában épül egy 600MW teljesítményű erőmű, ami 1,1 milliárd euroba kerül, de a skótok bővítési igényt nyújtottak be 45 turbinára. Így már 614 MW-ra nőne a teljesítménye, tehát maradnának ők a csúcstartók. A bolygónak és ezen keresztül az embereknek csak jó, ha egyre nagyobb teljesítményű, megújuló energiára épülő erőművek látnak napvilágot.
A kaliforniai Adobe cég épülete elnyerte a LEED minősítési rendszer platina fokozatát. A fejlesztéseknek köszönhetően a gázfogyasztásuk 45%-val, az öntözővízfogyasztás 75%-val, a beltéri vízfogyasztás 20%-val, az áramfogyasztás 35%-val csökkentették. A cég ezen is túllépett, és az épület tetejére 20 db függőleges tengelyű szélturbinát szerelt fel, ami az évi 2500kW/h energiát termel. A 10 méter magas, és 1,2méter átmárőjű szerkezetek látványra is kielégítőek. Több szakértő szerint viszont nem sok értelme van belvárosi körülmények között ezek alkalmazásának. Az eredmények viszont nem a ketelkedők véleményét támasztja alá.

A bachraini WTC ikertornyai közé 3 óriás szélturbinát építettek. A propellerek átmérője 29 méter, ami évente 1100-1300 MW/h teljesítményt tud nyújtani az épület részére. Ez az éves energia igény 11-15%-át képes fedezni. Viszonyítási alapként ez a mennyiség 300 otthon éves felhasználását tudja biztosítani. A beruházók egyre többször ismerik fel, hogy hamarosan eljön az az idő, amikor már csak a megújuló energiából lehet fedezni a szükségleteket. Ebben már nemcsak a környezettudatosság, hanem a gazdasági szempontok is szerepet játszanak.
Három fiatal francia designer szerint a világ összes nagyfeszültségű távvezeték-és villanyoszlopát áramtermelésre lehet használni. Mérnökökkel együttműködve kidolgozták, hogy a tartó oszlopokba szerkesztenének olyan szélturbina lapátokat, amik közvetlenül a hálózatba juttatnák a megtermelt villamosenergiát. Az elképzelést tovább fejlesztették annyival, hogy már eredetileg is úgy gyártanák az oszlopokat, hogy rendelkeznek lapátokkal. A terv olyannyira életképes, hogy csak az USA-ban 250ezer km hosszú távvezeték rendelkezik megfelelő oszloppal, amire telepíthető szélturbina, valamint mivel az áramtermelő eszközök rátelepülnek a hálózatra, nincs plusz költség és veszteség a termelő hely és a hálózat közötti áramátvitel áthidalására.
1. oldal / 4
A friss hírek szállítója a Hir.ma hírportál.