Rövidebb lehet az alternatív energia beruházások megtérülési ideje – a Panasonic magyarországi képviselete szerint ez az egyik következménye az idei gázáremelkedésnek. A japán gyártó kész elvégezni azokat az energetikai számításokat ügyfelei részére, amelyek segítségével a megtérülés viszonylag nagy pontossággal kiszámítható.
Idén januárban tíz százalékkal emelkedett az orosz importgáz ára, amely a forint dollárhoz viszonyított árfolyamának mintegy húszszázalékos gyengülésével együtt – szakértők szerint – mintegy harminc százalékos gázáremelést tett volna indokolttá. A földgáz és a távhő ára végül 4,2-4,2 százalékkal emelkedett januárban. A romló költségvetési kilátások azonban hosszú távon egyre kevésbé teszik fenntarthatóvá még a mostani, megemelt gáztarifákat is. A sávos áremelés miatt a többet fogyasztó háztartásoknak már tavaly is nagyobb áremelést kellett elviselniük. Az Energiaklub felmérése szerint a vezetékes gázszolgáltatást igénybe vevő háztartások többsége (59%-a) csak úgy volt képes a kedvezményre jogosító 1200 köbméteres éves gázfogyasztást tartani, hogy nem csak gázzal fűtött.
Mivel a magasabb gázár az alternatív energiaforrások telepítésére irányuló beruházások megtérülését lényegesen lerövidíti, a Panasonic-nál a hőszivattyús technológia fokozottabb elterjedésére számítanak nemcsak a háztartások, hanem a „nagyfogyasztók” esetében is. Amellett, hogy a berendezés telepítésével a gáz bevezetése szükségtelenné válik, a beruházás megtérülési mutatóit tovább javítja, hogy az áramfogyasztást az energiaszolgáltatók – a hőszivattyú használatára való tekintettel – kedvezményes GEO- vagy H-tarifával számolják el.
„Egy hőszivattyú-beruházás megtérülését kizárólag az adott természeti viszonyok és építési technológia ismeretében lehet elfogadható pontossággal meghatározni. A Panasonic ezért tartózkodik attól, hogy erre vonatkozóan szakmailag megalapozatlan becslésekbe bocsátkozzon. Ehelyett mi készek vagyunk a hozzánk forduló ügyfelek részére részletes energetikai számítást készíteni a várható fogyasztásról, így felelősséggel nyilatkozhatunk a megtérülésről is.” - mondta el Falvi József, a Panasonic Marketing Europe GmbH klíma üzletágának kelet-európai műszaki tanácsadó mérnöke.
A Panasonic márciusban kezdi meg legújabb generációs Aquarea levegő-víz hőszivattyúi és korszerű, elektromos és gázüzemű hőszivattyús VRF rendszerei értékesítését. A japán gyártó a hazai kínálatból ma még hiányzó, kis teljesítményű (3-5 kW-os) Aquarea T-CAP típusú levegő-víz hőszivattyúkat hoz forgalomba, amelyek kifejezetten alacsony energiaszükségletű vagy passzív házak fűtésére, hűtésére használhatók fel. Piacra kerül kivételesen nagy (akár 71 kW) kapacitású levegő-víz hőszivattyú is, amely üzemcsarnokok, irodaházak fűtésére alkalmas.
A friss hírek szállítója a Hir.ma hírportál.